#siofokholdolgozol
A két éve indult #siofokholdolgozol nyílt napok rendezvénysorozatába 2023-ban 6 helyi munkahely kapcsolódott be, idén már 17 helyi vállalat, intézmény tette lehetővé a látogatást általános- és középiskolások, valamint óvodások számára.
Kinyitotta kapuit többek között a tűzoltóság, a rendőrség, a vízirendészet, az FGSZ, a járásbíróság, az érdeklődő fiatalok számára kinyílt a rendőrségi előállító helyiségek ajtaja is. A városházán a képviselő-testület, a városőrség és a Tourinform tevékenységével ismerkedtek. A vízügy a hajózó és a vízleeresztő zsilip működését mutatta meg, valamint a vízből adatokat nyerő drónhajóét. A Kálmán Imre Művelődési Központ bepillantást engedett a kulisszák mögé, a könyvtár az alagsori raktárába is levitte a gyerekeket. A Baross-tanműhelyben a hegesztő szakmától az asztaloson át a fodrászig kipróbálhattak számosat a pályaválasztás előtt álló diákok, a Krúdysok pedig azt írták beszámolójukban: azért is találták hasznosnak a nyílt napokat, mert nem csak a diákjaik ismerkedhettek meg például a vízügy feladataival, a Sungarden Hotel tevékenységével, vagy a városháza és a Balaton-parti Kft. munkájával, de ők maguk is fogadhattak iskolájuk iránt érdeklődő általános iskolásokat és bemutathatták tudásukat szakács, pincér, cukrász, kereskedő, logisztikus tanulóik.
A #siofokholdolgozol kezdeményezés célja, hogy városunk meghatározó vállalatai, szervezetei, társaságai bemutathassák működésüket és szerepvállalásukat a városi és hivatali életben, közelebb hozzák a fiatalabb generációkat a munka világához és a helyi identitástudatukat is felébresszék. A város gazdasági, kulturális és társadalmi életében aktívan szerepet vállaló intézményeket, cégeket hívta meg a város a programba. A címzettek kiválasztásában figyelembe vették, hogy olyan szervezeteket vonjanak be a programba, amelyek a kisebb korosztály számára is közvetíthető programot tudnak nyújtani, illetve a nagyobbaknak - akár középiskolai, akár egyetemi továbbtanulás előtt- segítsenek tájékozódni a munka világában, ezzel is támogatva pályaválasztásukat. 2025-ben 17 helyi vállalatnál, intézménynél több, mint 30 osztály, illetve óvodás csoport összesen közel 1000 fiatallal vett részt a programsorozatban. Minden cég és intézmény készséggel vállalta a részvételt, hiszen a közös cél: városunk életszíntereit, munkahelyeit jobban megismerhessék a gyerekek, s egyszer felnőttként Siófokon telepedjenek le, munkájukkal városunk fejlődését segítsék. A munkahelyek vonzóvá tétele létkérdés a városunk jövője és a fiatalok helyben tartása, visszatérése szempontjából, mely közös ügyünk és közös érdekünk. Siófok város elkötelezett a kezdeményezés céljai mellett.
…
Az idei résztvevők:
Önkormányzati intézmények, cégek: BRTK Könyvtár, Kálmán Imre Művelődési Központ, Balaton-parti Kft., Siófok Város Önkormányzata.
Az önkormányzat külsős partnerei, akik számos városi rendezvényünkön vállaltak már különböző szerepvállalásokat és jelentős gazdasági tevékenységet látnak el: Sió-Eckes Kft., FGSZ Zrt., Sungarden Hotel, DRV Zrt., SióMozi.
Városunk életében kiemelkedő társadalmi, oktatási tevékenységet ellátó szervezetek, intézmények: Siófoki Rendőrkapitányság, Siófoki Katasztrófavédelmi Kirendeltség és Tűzoltóparancsnokság, SZC Siófoki Szakképzési Centrum intézményei, Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság, Siófoki Járásbíróság, Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, Debreceni Egyetem.
...
Képgalériáink a Siófoki Hírek Facebook-oldalán:
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.