Illemhely, repohár, biztonsági őr...

2024.03.29. 18:01

Az éjszakai nyitvatartás hat feltétele.

 

 

Életbe léphet az idei szezonra az üzletek éjszakai nyitvatartását szabályozó rendelet, mely hat feltételhez köti az éjfél és hajnali 4 óra közötti nyitvatartást. Csak az az üzlet tarthat nyitva ekkor, amelyik eleget tesz az előírásoknak. A rendelet egyébként május 2-től hatályos.

A siófoki képviselő-testület még 2022 márciusában rendeletet alkotott alapvetően a Petőfi sétány és környéke rendje, közbiztonsága és tisztasága javítása érdekében. Hatályba azonban nem léphetett a veszélyhelyzettel összefüggő átmeneti szabályokról szóló törvény egy bekezdése miatt. Azután több mint egy évvel a kihirdetést követően, tavaly áprilisban a Somogy Vármegyei Kormányhivatal törvényességi észrevételt tett a rendelet miatt, gyakorlatilag valamennyi feltételt jogszabályellenesnek minősítve. A siófoki önkormányzati hivatal jogi véleménye alapján a képviselő-testület ezt egyhangú szavazással nem fogadta el, mire a kormányhivatal a Kúriához fordult jogorvoslatért.

A rendelet végül – ahogyan megírtuk – túlnyomó részt kiállta a törvényesség próbáját a Kúria múlt év végi határozata szerint. Úgy számoltunk: a Kúria Önkormányzati Tanácsa határozatának indokolása alapján a 9 vitatott pontból 2 esetében a kormányhivatalnak, 7 esetében a városnak adott igazat a legfőbb bírói testület.

A városháza a kúriai döntés nyomán elvégezte a rendelet átdolgozását, s a képviselő-testület a márciusi ülésén ezt fogadta el egyhangú szavazással. Hat alapvető feltételnek kell tehát megfelelnie annak az üzletnek, amelyik éjfél és hajnali 4 óra között nyitva tartana. Ezek:

1. Önálló illemhely biztosítása;

2. Limiter beépítése a zenét szolgáltató berendezésbe;

3. 100 négyzetméter alatt 1, afölött legalább 2 biztonsági őr alkalmazása;

4. Italokat csak többször használatos, úgynevezett repohárban lehet kiadni;

5. Tilos a közterületről látható erotikus táncos tevékenység;

6. Az üzlet előtti járdaszakasz napi takarítása.

Emlékeztetőül: a Kúria Önkormányzati Tanácsa múlt év végi döntésének indokolásában kiemelte, hogy „a siófoki önkormányzat jogosan és helyesen érvényesítette a helyi sajátosságokat a rendelet megalkotásakor (éjszakai szórakozóhelyek zajkibocsátása, közegészségügyi, köztisztasági problémák, stb.) közérdekből, megelőzési céllal, a területen lakók és szórakozni vágyók érdekeinek érvényesülése végett”. Továbbá kifejezetten üdvözölte a köztisztaság javítására vonatkozó, a hazai és uniós követelményeknek is eleget tevő passzusokat, valamint hogy figyelembe veszi a kiskorúak fejlődési igényeit is.

Döntően pert nyertünk a kormányhivatallal szemben, s most már életbe léptethetjük a rendeletet annak a 9 éve tartó szisztematikus törekvésnek a jegyében, hogy minél nagyobb rend, tisztaság, minél jobb közbiztonság legyen a Petőfi sétányon – mondta a képviselő-testület ülésén dr. Lengyel Róbert polgármester (BSE). – Ezzel is a családbarát város koncepciót erősítjük, de az érdekelt vállalkozók is egyetérthetnek abban, hogy ezek a köz érdekeit szolgáló rendelkezések.”

A városháza tájékoztatása alapján a rendelet azért (is) léphet hatályba, mert a Miniszterelnökség hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkára már 2023 májusában állásfoglalásában tette lehetővé a hasonló rendeletek életbe léptetését, eljuttatva azt minden megye főispánjához – a somogyi kormányhivatal azonban az állásfoglalás létezéséről és tartalmáról nem tájékoztatta a siófoki önkormányzatot.

 

F. I.