Groupama: új ügyfélpont Siófokon

2024.09.30. 15:01

A személyes kiszolgálást is erősítik a digitális világban. 

Új helyre költözött Siófokon a Groupama Biztosító. A Fő u. 174-176. szám alatti
ügyfélpontjukon impozánsabb környezetben, de ugyanúgy teljeskörű biztosítási
ügyintézéssel és banki szolgáltatásokkal várják ügyfeleiket.

Az ünnepélyes megnyitón jelen volt Alexandre Jeanjean, a Groupama Biztosító
vezérigazgatója is. Már több, mint 10 éve él Magyarországon és amellett, hogy kiválóan
megtanulta nyelvünket, szívügye az ügyfelek személyes kiszolgálásának erősítése.
Elmondta, hogy a Groupama immár 35 éve van jelen hazánkban, és mintegy kétmillió
ügyfelükkel mára a piac egyik legmeghatározóbb szereplőjévé váltak. Vallja, hogy elért
eredményeikhez fair működésük nagyban hozzájárul. Ennek része az is, hogy a digitális megoldások fejlesztése mellett figyelnek arra is, hogy megteremtsék a személyes kapcsolat lehetőségét is az ügyfelekkel. Ezért van az, hogy míg mások irodákat zárnak be, a Groupama újakat nyit.

Dr. Molnár Anita, Siófok alpolgármestere köszöntőjében arról beszélt: új vállalkozásnak, szolgáltatónak mindig örül egy városvezetés, hiszen élénkíti a helyi gazdaságot, ennek az ügyfélpont-nyitásnak pedig ő kifejezetten örül, hiszen egyre ritkább ma már a személyes ügyintézés, így azok a szolgáltatók, akik az ügyfeleik számára ezt biztosítják, versenyelőnybe kerülnek. Az alpolgármester elárulta: míg a jogi egyetemet végezte levelezőn, egy biztosításközvetítőnél dolgozott, vagyis jól tudja, hogy ez milyen kemény szakma... 

Polesznyák Tamás, a Groupama Biztosító Délnyugat-Dunántúli üzleti igazgatója
elmondta, hogy mind a vállalati, vállalkozói, mind a lakossági ügyfeleiknek teljes körű
termékpalettával állnak rendelkezésre az élet- és a nem-életbiztosítási területen egyaránt. A leginkább megfelelő biztosítási védelem kialakításához pedig személyes tanácsadással segítenek.Ügyfeleiket nem csak a biztosítások kötésénél támogatják, hanem utána is rendelkezésükre állnak. - Nemrég vezettük be a kármenedzsment szolgáltatásunkat, amelynek lényege, hogy meghatározott összeg feletti kár esetén dedikált munkatársunk foglalkozik az ügyféllel. Így, ha káresemény történik, a bejelentéstől a kár kifizetéséig végig követjük a folyamatot és itt helyben minden segítséget, információt meg tudunk adni számukra – emelte ki Polesznyák Tamás. – Hiszek abban, hogy személyes jelenlétünkkel nagyon sok régi és új ügyfelünknek nyújthatunk magas színvonalú szolgáltatást.

...