A Balatoni Kulináris Műhely által üzemeltetett siófoki Thanhoffer villában kóstolta végig a zsűri hétfőn a Balaton Sütije 2025 versenybe nevezett 32 desszertet.
A zsűri értékelése szerint a Balaton gazdag alapanyagai – dió, mandula, szőlő, bor, barack, körte, füge, áfonya és málna – kaptak főszerepet kreatív és modern formában.
A verseny célja, hogy megtalálja azt a desszertet, amely méltón képviseli a Balaton régiót, a helyi alapanyagokat és a gasztronómiai kreativitást. Az idei megmérettetés különlegessége, hogy tíz fiatal cukrásztanuló is részt vett a junior kategóriában, emellett mentes desszerttel is érkezett nevezés, bemutatva, hogy a régió cukrászai egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek az egészségtudatosságra és a speciális étkezési igények kiszolgálására.
„A Balaton Sütije verseny célja, hogy a Balaton régió ízeit és kreativitását a gasztronómia eszközeivel mutassuk meg. A verseny nem csupán a legfinomabb sütemény megtalálásáról szól, hanem egyben közösségépítő erő is, amely összekapcsolja a régió cukrászait, termelőit és a vendéglátást. Külön öröm, hogy az északi és déli part, valamint a nyugati és keleti medence cukrászai is képviseltették magukat, így a verseny egy igazán teljes, egységes képet adott a Balaton édes ízeiről, és megmutatta, milyen erős összefogás jellemzi a térség gasztronómiáját” – mondta Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány elnöke, a VisitBalaton365 Nkft. ügyvezetője.
A junior kategória a fiataloknak is bemutatkozási lehetőséget kínált. A verseny bizonyítja, hogy a balatoni cukrászat jövője biztos kezekben van, hiszen a fiatalok is komoly szakmai tudással és kreativitással álltak helyt a megmérettetésen.
„A Balatoni Kulináris Műhelyben a szakképzés többet jelent a kötelező tananyagnál. Nálunk a diákok modern konyhatechnológiai környezetben fedezik fel a gasztronómia világát: megismerik a legkorszerűbb eljárásokat, betekintést nyernek a nemzetközi konyhák különlegességeibe, és valódi rendezvényhelyzetekben – díszebédek, állófogadások, fesztivál kitelepülések előkészítése és lebonyolítása során – próbálhatják ki magukat. Különösen büszkék vagyunk arra, hogy a Balaton Sütije 2025 verseny junior kategóriájában indulnak diákjaink. Ők azok, akik a következő években meghatározzák a Balaton régió cukrászatának jövőjét” – hangsúlyozta Szamosi Lóránt, a Siófoki Szakképzési Centrum kancellárja.
A zsűri hét elismert szakemberből állt, akik teljesen anonim módon a desszertek ízét, harmóniáját, megjelenését és a Balatonhoz való kötődését értékelték. A zsűri elnöke Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke volt.
„A döntőbe jutott desszertek magas színvonala jól mutatja, milyen gazdag a Balaton régió gasztronómiai világa. A versenyzők nemcsak a hagyományokat tisztelték meg, hanem mertek újítani is, így minden alkotás egyedi történetet mesélt el a Balatonról. A beérkezett nevezések száma is mutatja, hogy mekkora szükség volt erre a Balatoni régiót erősítő megmérettetésre. Örülök, hogy ennyi cukrász kollégát sikerült megszólítani, és gratulálok minden nevezőnek a remek pályamunkákhoz! Az összes javasolt alapanyagot felhasználták a versenyzők és bátran nyúltak különleges alapanyagokhoz is. Külön öröm volt számomra, hogy junior kategóriába is többen neveztek, hiszen rendkívül fontos a szakmai utánpótlás, örülök, hogy sikerült megszólítani a fiatalokat is. A Magyar Cukrász Ipartestület elkötelezett a magyar cukrászat fejlődésében és népszerűsítésében, így örömmel vállaltuk el a Balaton Sütije verseny szakmai védnökségét” -emelte ki Erdélyi Balázs.
A helyszínen zsűrizett desszertek a hagyományos ízek újragondolásával, modern technikákkal és helyi alapanyagokkal készültek, így minden falat a Balaton sokszínű világát idézi meg:
A siófoki Royal Sütöde Balatoni Mámor nevű süteménye a nyári esték hangulatát idézi, szőlő, bor, barack és füge harmóniájával.
A szintén siófoki Krúdy Gyula SZC tanulói a Balatoni Naplemente nevű desszerttel varázsolják elénk a tóparti hangulatot, amelyben a bor és a gyümölcsök ízei találkoznak. „Egy balatoni este, egy balatoni borozgatás élményét szerettük volna megidézni, természetesen borral, valamint fügével, málnával, mogyoróval – árulta el a Siófoki Híreknek a Krúdy két diákja, Sipiló Nikolett és Mihály Fanni. Felkészítőjük Leányvári Krisztina.
Az ugyancsak siófoki Dinasztia Cukrászda három desszertje – Tópart kincse, Aranyhíd és Mágia – a dió, a füge és a szilva különleges harmóniáján át mutatják be a Balaton varázslatát. „Különleges ízkombinációkat alkottak a kollégáim – mondta Bán Tamás üzletvezető. – A mandulát és a szilvát szilvapálinkával, a kajszibarackot és kávét egy kis fehér borral, valamint egy diós, krémsajtos, fügés, vilmoskörtés kombinációt. Két desszertünkkel a fő kategóriába, eggyel a junior kategóriába neveztünk.”
A zsűri értékelése után október 12-én, a badacsonyi Füge Feszten derül ki, melyik alkotás nyeri el a Balaton Sütije 2025 címet.
...
A zsűri tagjai: Kalas Györgyi, gasztroíró; Farkas Bernadett, a Segreto Cukrászat főcukrásza; Princzinger Péter, az MTSZA elnöke, a VisitBalaton365 ügyvezetője; Harrer-Abosi Beatrix, a Harrer Csokoládéműhely és Cukrászda tulajdonosa; Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke; Petrezselyem Adrienn, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség cukrász alelnöke; Barabás Barna, a Zelna Borászat tulajdonosa, a Rizling Generáció – BalatonBor elnöke.
...
(turizmus.com, Siófoki Hírek)
...
További képek a Siófoki Hírek Facebook-oldalán: