A széchenyisek fogadták őket, a városházán pedig a két alpolgármester.
Siófok kaliforniai testvérvárosából, Walnut Creek-ből érkező 11 cserediákot és 2 kísérőjüket fogadták a Széchenyi-iskolások. A helyi és amerikai fiatalokat a siófoki városházán dr. Kovács Miklós és dr. Molnár Anita alpolgármester fogadta. Itt tartózkodásuk során megismerkedtek városunkkal, fürödtek a Galeriusban, hajókirándulást is tettek, továbbá a balatoni régióban és a fővárosban is kirándultak. A Siófoki Halfesztiválon megkóstolták a kürtőskalácsot, a Széchenyi iskolában beültek tanórákra, elkészítettek egy munkadarabot technika órán, sőt, „tesztelték” a menzát is. Tavasszal a széchenyis diákok és kísérőik tesznek látogatást Walnut Creekben a siófoki önkormányzat által támogatott csereprogram folytatásaként.
…
A siófoki városvezetés levélben fejezte ki részvétét a napokban dr. Böröcz István elhunyta miatt; a Siófokon (egészen pontosan Balatonkilitiben, 1934-ben) született és Kaliforniában plasztikai sebészi karriert épített orvos jelentős szerepet játszott abban, hogy Siófok és Walnut Creek 1993-ban testvérvárosi szerződést kötött. Dr. Böröcz István 1998-ban kapta meg a városi önkormányzattól a Siófok Barátja kitüntetést.
...
Képek:
A helyi és amerikai diákok a városházán
A csapat a siófoki Balaton-parton
Fotó dr. Böröcz Istvánról (a Balatonnál 2017-ben)
További képek a Siófoki Hírek Facebook-oldalán: