A Magyarock Dalszínház bemutatja
A halász meg a felesége – mesemusical


A Grimm testvérek meséje nyomán írta: Vizeli Csaba
zene: Pécsváradi Zoltán

A szegény halász kifog egy halat a tengerből, melyről kiderül, hogy Vizitündér, amely arra kéri, hogy dobja vissza a tengerbe. A halász így is tesz, majd hazamegy és elmondja a feleségének, hogy mi történt vele. Az asszony azonnal visszazavarja, hogy a putri helyett, amelyben laknak egy takaros kis házikót kérjen a haltól. Teljesül a kívánságuk, ám már kevesli az asszony a házat, kastélyra vágyik. Ezt is megkapják a keszegtől, hanem azzal sem elégszik meg király, császár majd pápa akar lenni, de végül ez sem elég neki. A nagyravágyást megelégelve a Tündér újra szegényekké teszi őket, de végül megismerik a boldogságot.

Halász: Mészáros Tamás
Feleség: Enyingi Zsófia/Sipos Judit
Vizitündér: Kuczmann Ágnes/Tar Gabriella
Tesz, szolga: Szabó Dávid
Vesz, szolga: Krncan Milán
Jelmez: Másikné Vizeli Anita
Rendező: Vizeli Csaba
Az előadás időtartama: 60 perc

Jegyek kaphatóak minden hétköznap 12-18 óra között a Kálmán Imre Művelődési Központ jegypénztárában, illetve a kimk.jegy.hu oldalon.